VÁLTOZZ FŰZFŐ!

Kontics Monika képviselő oldala

10697377_625644297553968_7316172946669655742_o.jpg

A mi Balatonfűzfőnk!

Tegyünk közösen a Balaton Uszoda fennmaradásáért

Míg a kormányzat egyik oldalon a meglévő értékek megbecsülését hirdeti, értéktárakat hoz létre, épített örökséget óv meg, addig a másik oldalon a meglévő értékeket nem becsüli, nem védi, egyszerűen hagyja, hogy tönkremenjenek, ezt érzem, amikor nap, mint nap a Balaton Uszodából hozom el gyermekemet, ahol edz. Évek óta vak sötét a parkolóban, kopott bútorok, nincs büfé ...

Balatonfűzfő város választott képviselőjeként elsődleges feladatom, hogy a város, és a város lakosságának érdekeit szolgáljam, mégis, most elsődlegesen, mint szülő és Balatonfűzfőért elkötelezett lokálpatrióta írom ezt a petíciót.

A petíció támogatóitól sok észrevételt, javaslatot kaptam, jó néhány segíti is a cél pontosabb megfogalmazását és a kezdeményezés sikerét.

Bár egyértelműen azt gondolom, hogy teljesen elhibázott döntés ennyire közel egymáshoz két versenyuszodát létesíteni, továbbra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az elsődleges cél a Balaton Uszoda és a fűzfői sportközpont fejlesztésének elérése, kormányzati és szakmapolitikai támogatás megszerzése, nem pedig mások fejlesztési elképzeléseinek támadása.

4 milliárd forint sok is meg kevés is. Egy megyeközpontra biztosan hasznosan is el lehet költeni, Fűzfőn pedig ennek töredékéből is látványos előrelépést lehetne elérni.

A Balatonfűzfőn található Balaton Uszoda – Balatoni Olimpiai Központ - fennmaradásáért, fejlesztéséért, a tervezett 4 milliárd forint hasznosabb célokra, a meglévő értékekre való felhasználásáért gyűjtöm az aláírást.

A Balaton uszoda története

http://mnsk.hu/letesitmeny/balaton-uszoda/

Balatonfűzfő sokáig a hazai vegyi- és papíripar fellegvárának számított. Az állami vállalatok támogatásával épült 1979 és 1981 között a fűzfői uszoda, amit az akkori legfejlettebb technikával szereltek fel.

 uszoda1980.png

fotó: Gyár szülte város - dr. Varjú Lajos – 2010

 

Az ünnepélyes átadás 1982 áprilisában volt, akkortól használhatták a két fedett medencét a környék lakói, a turisták, és nem utolsó sorban a profi sportolók.

 uszoda1982.png

fotó: Gyár szülte város - dr. Varjú Lajos – 2010

 1997-ben itt rendezték a búvárúszó és uszonyos Európa-bajnokságot. A Balaton Uszoda mára a régió meghatározó jelentőségű sport, oktatási, idegenforgalmi és rekreációs célokat szolgáló létesítményévé alakult.

Természetesen az, hogy az uszoda 1980-ban Balatonfűzfőn épülhetett meg elsősorban a Nitrokémiának volt köszönhető. A szocialista nagyipari vállalat által nyújtott létbiztonság és jólét eredménye volt, hogy a térség központja lehetett a településünk. Pezsgő kulturális-, közösségi- és sportélet jellemezte.

S bár kaptunk uszodát, és volt már modern új iskola is a településen, a vállalat új lakótelepeket nem Fűzfőn, hanem Balatonalmádiban és Veszprémben épített, illetve támogatta a dolgozók ottani letelepedését. Ennek ma érezzük igazán tragikus demográfiai hatását.

De akkor, még egyáltalán nem gondoltunk erre. Én magam olyan szép emlékeket őrzök az uszoda nyitásáról, amelyeket ma is mesélek gyermekeimnek, akik mindketten itt az uszodában tanultak meg úszni és itt is edzenek.

Emlékszem a legendás úszógeneráció Darnyi Tamás és Szabó Joe edzéseire, Széchy Tamásra, ahogy kiosztotta a büntetés kilométereket és ahogyan Darnyi elhúzott a kispolskijával.

Mi pedig hol az ablakból, hol a lelátóról bámultuk az edzéseiket és rajongtunk értük

A rendszerváltás azonban mindent megváltoztatott. Elmaradtak a támogatások, elmaradtak a látogatók, Balatonfűzfő kicsit magára maradt, bár ez az első 3-4 évben talán még nem volt olyan erősen érzékelhető.

Éppen idén lesz 15 éve, hogy városi rangra emelték a települést, erről dr. Varjú Lajos akkori polgármester így ír:

 „A városi cím elnyerésében döntő szerepet játszott Balatonfűzfő kistérségi vonzása, amit az iparnak – elsősorban a Nitrokémiának –, s az általa létrehozott, ugyancsak nagyobb vonzáskörzetre kiterjedő intézményi ellátórendszernek köszönhető. A településen a gyár által alapított tűzoltóság, szakorvosi ellátást is biztosító rendelőintézet, két kocsis mentőállomás, a gyár által létrehozott és akkor is jelentősen támogatott, országos beiskolázású szakmunkásképző és szakközépiskola egyaránt működött. Sportélete ekkor „megyei színvonalú, ötvenméteres fedett uszodája révén a vidék egyik legjelentősebb úszás-utánpótlás bázisa volt. Koronglőtere országos és nemzetközi versenyek állandó színtere, önkormányzati tulajdonú sportstadionja a Balaton-part egyik kiemelkedő létesítménye.”

 

Ami akkor „áldás” volt, kis túlzással ma „átoknak” tekinthető. Az évek múlásával a tartalékok elfogytak, a folyamatos adóelvonások sújtották az önkormányzat gazdálkodását. Az elnagyolt infrastruktúra fenntarthatatlan, folyamatos finanszírozási gondokkal küzd a település.

Az önkormányzat nem is álmodhatott arról, hogy valaha is átvegye a Balaton uszoda üzemeltetését, ehhez semmilyen anyagi forrással sem rendelkezett.

Pedig hosszú évek, vagy talán már egy évtized óta is ott lebeg mindig a kard az uszoda „feje felett”, hiszen az üzemeltetetése más sportlétesítményekhez hasonlóan gazdaságtalan.

 

A megszüntetett uszoda járattal, amely minden óra 10-kor indult Fűzfőről a megyeszékhelyre és minden óra 20-kor vissza, sok látogatót veszített a létesítmény.

 

Ma a Balaton Uszoda a Nemzeti Sportközpontok Balatoni Olimpiai Központja

 

 dsc_9650.jpg

 

Adottságai:

Nagymedence: 50 méteres, 8 pályás, 2 méter vízmélységű feszített víztükrű medence, ami alkalmas úszó- és búvárúszó versenyek, vízilabda mérkőzések, valamint műúszó bemutatók lebonyolítására. Vízhőmérséklet: 28 Celsius fok

Kismedence: 80 cm-ről 130 cm-re mélyülő vízszintjével rendkívül népszerű az idősebb úszók és a gyerekek körében. A kismedencében egyéni és csoportos úszásoktatásra is van lehetőség, szakképzett oktatók babaúszás órákat is tartanak. Vízhőmérséklet: 32 Celsius fok

 

 balaton_uszoda-medence.jpg

 

Több úszóklub és vízilabda klub állandó edzéshelye, rendszeresen edz itt a válogatott és külföldi csapatok.

Az elmúlt évben fordítottak először az uszoda felújítására, inkább csak karbantartására valamekkora összeget, amikor már elviselhetetlenné vált a beázás.

 

Nem kellene hozzá nagy ötlet, hiszen ilyen adottsággal, mint a balatonfűzfői sportlétesítmények, talán egyetlen településen sem rendelkeznek.

A városi stadionban füves focipálya, kültéri kosárlabda-kézilabda pálya, a teniszpályák közvetlen szomszédságában található az uszoda, szembe vele a balatoni bob, sherpa kalandpark, paintball pálya és egy kulturális létesítmény, a Balaton parton ugyancsak egyedül álló Balaton Csillagvizsgáló. Sportszálló várja a vendégeket.

 dsc_9642.jpg

 

A stadion fejlesztésével, a kültéri pályák rendbehozatalával, egy fedett edzőcsarnok megépítésével és a szálláshelyek fejlesztésével, az uszoda rendbehozatalával olyan olimpiai edzőtábor központ lehetne létrehozható, amitől már valóban elvárható a gazdaságos működés.

 

Az úszók mellett a labdajátékot űző egyesületek és nem utolsó sorba a vitorlások és szörfösök is itt edzhetnének, hiszen azt mindenki tudja, hogy Balatonfűzfőn, a Balaton csúcsán fúj a legjobb szél.

 

Ez lenne az ésszerű. De miért csináljuk ésszerűen, ha lehet politikai alapon is.

 

Veszprém, mint megyeszékhely 14 kilométerre fekszik Balatonfűzfőtől. 2015. február 22-én országgyűlési képviselő választás lesznek, így talán a legnagyobb ajándék, amit a város ezen alkalomból kaphatott, „A Kormány 1049/2015. (II. 11.) Korm. határozata a veszprémi uszoda beruházás egyes kérdéseiről”.

 

Nem csak azért bosszant, mert balatonfűzfői választott képviselőként kutya kötelességem, hogy a városom érdekeiért harcoljak, hanem azért is, mert 4 milliárd forintot sokkal ésszerűbben is el lehetne költeni, akár sportfejlesztésre is úgy, hogy azzal mindenki jól járjon.

 

Nagyon sajnálom, de nem hiszek abban, hogy a városok fejlesztése majd magával hozza a térség és agglomeráció fejlődését. A valóság mást mutat. A ki-be vándorlás nem fejlődés, a másik megfojtása meg pláne nem az.

 

Persze sokan mondják, hogy Veszprém megyeszékhely, illik, hogy legyen egy versenyuszodája.

Persze, ha most kellene az első uszodát megépíteni, lehet, hogy én is a veszprémi helyszínt támogatnám.

Na, de hahó, észrevette valaki, hogy 14 kilométerre ott áll egy kihasználatlan versenyuszoda …

 

Persze most, hogy a kormány átvállalta a Veszprémi Aréna terhét, így megint kicsit könnyebben lehet tervezgetni, de gondolt valaki arra miből fogják ezeket az intézményeket fenntartani.

Miért nem lehet inkább a közösségi közlekedést újra felfejleszteni. 20 perc alatt Veszprémből Balatonfűzfőre lehet érni.

 

Természetesen aggódunk a Balaton Uszodáért.

Szeretnénk, ha működne, aktív, építő és életképes vonzereje maradna Balatonfűzfő városának.

 

Nem akarjuk, hogy egyszer csak becsukják és a hatalmas betonmonstrumot a természet foglalja vissza magának, mint például ezt az építményt:

 maxresdefault.jpg

 

Ha Ön is egyetért vele, hogy értékeinket meg kell őrizni és becsülni kell, kérem, írja alá ezt a petíciót!

 

Ha Ön is egyetért azzal, hogy a Balaton Uszoda a térség kiemelt sportturisztikai bázisa, értéke, kérem, írja alá ezt a petíciót!

 

Ha Ön is egyetért azzal, hogy a döntéshozóknak az életképes fejlesztéseket, így egy Balaton parti komplex edzőtábor központ koncepcióját kellene támogatni, kérem, hogy írja alá ezt a petíciót!

 

Vagy, ha azt gondolja, hogy 4 milliárd forintból nem egy új uszoda megépítése a legfontosabb hiányzó fejlesztés Veszprémben és környékén, kérem, hogy írja alá ezt a petíciót!

 

Petíció aláíráságoz kattintson erre a linkre:

http://www.peticiok.com/vedjuk_meg_ertekeinket_tamogassuk_a_balaton_uszoda_fennmaradasat

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 8
Heti: 23
Havi: 434
Össz.: 98 233

Látogatottság növelés
Oldal: Tegyünk közösen a Balaton Uszoda fennmaradásáért!
VÁLTOZZ FŰZFŐ! - © 2008 - 2024 - valtozzfuzfo.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »