VÁLTOZZ FŰZFŐ!

Kontics Monika képviselő oldala

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a városi ranghoz bizonyos szolgáltatások is hozzátartoznak, és ezen szolgáltatásoknak egy elvárt színvonalnak meg kell felelnie.

 

Így vagyok ezzel én is, habár nem érte, hogy miért kellett szenzoros ajtó a művelődési házba, még a megyeszékhely hasonló intézményeinek kapuját is képesek kinyitni a látogatók …

 

Miért kellett csúszós márvánnyal kirakni, a szélvédő falat elbontani, levegő nélküli pódiumtermet kialakítani, amikor a színházterem lerobbant 70-es éveket idéző – durván retro – hangulata mindezt egy perc alatt tönkreteszi. Az épület külsejéről, a kellemes rántott hús illatról, és a muzsikáról már nem is beszélve, ami mind emeli egy kiállító teremben megrendezésre kerülő esemény színvonalát, hangulatát.

 

A könyvtárnak is városhoz méltó helyet kellett találni, hiszen a lakosság tömegesen veszi igénybe ezt a szolgáltatást, - vagy csak éppen erre lehetett pályázni - de ha eddig nem tette, most biztosan ezt fogja, hiszen a Hírlap is megírta, hogy jobb, mint a kocsma, és csajozni itt is lehet …

 

konyvtar.jpg

 

Javasolnám azonban a nyitvatartási idő felülvizsgálatát, illetve a honlap fejlesztését mert ezek közül egyik sem szolgálja a sikeres működést.

 

Az viszont felettébb érdekes, mégsem meglepő, hogy az adatok szolgáltatását miért nem lehet a valóságnak megfelelő módon megtenni?

 

Jegyzői válasz:

1495/129/A/4 hrsz-ú ingatlant (volt Kantint) igazságügyi szakértő által megállapított forgalmi értéken, bruttó 6.500 e Ft vételárért megvásárolja. Az adásvételi szerződés létrejött.

Az ingatlan korábban a NEXUS Kft. tulajdonában volt, a NEXUS Kft. szétválását követően került a SAL-X Kft. tulajdonába.”

 

Üvegzseb adatszolgáltatás a 2009. évi szerződésekről a város honlapján:

 

Sor-szám

A szerződő fél

A szerződés tárgya

Időtartam (határozott idő esetén)

A szerződés tár-

gyának értéke

        nettó

A szerződés megkötésének ideje

7.

SAL-X Kft.

1495/129/A/4 hrsz-u ingatlan

vétele

 

6.500.000

2009.04.28.

 

 

A közöl adat szerinti vételár 5.200.000 Ft + áfa, azaz 6.500.000 Ft

 

A közzétett adat szerinti vételár 6.500.000 Ft + Áfa, azaz 8.125.000 Ft

 

A különbség 1.625.000 Ft

 

És a tulajdonviszony kérdését még csak nem is bolygattuk.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 24
Havi: 435
Össz.: 98 234

Látogatottság növelés
Oldal: Komment - Kantin épülete - könyvtárfelújítás
VÁLTOZZ FŰZFŐ! - © 2008 - 2024 - valtozzfuzfo.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »